16.Rész

Kate szemszöge

Sötét volt és tiszta de javu érzésem lett,úgy éreztem mintha jártam volna ezen a helyen már.

-Szia cica.-szólalt meg mögülem egy férfias hang.

Istenem ne.Már emlékszem.Ugyan az a hely és idő,ahol történt az a rossz dolog velem.De csak is az én hibám hogy eljöttem otthonról és olyan helyre tévedtem ahova nem lett volna szabad.Gondolkodásomból egy erős kéz markolás kapott ki.A földre dobott és sehogy sem tudtam szabadulni.Újra éreztem azt a tömör,éles fájdalmat.Sikítottam ahogy csak a torkomon kifért de senki sem jött a megmentésemre.Mikor végzett velem,akkor odajött a másik férfi és ugyanazt tette velem.

Annyira fájt hogy azt el sem tudom mondani.A könnyeim csak úgy záporként folytak arcomon végig.Mikor a másik férfi is végzett velem akkor hirtelen felébredtem mert mintha a valóságból hallottam volna egy ismerős hangot.Levegő után kapkodtam,teljesen le voltam izzadva.Miután kicsit lenyugodtam,akkor érzékeltem hogy valaki fogja a kezem.Oldalra néztem és apa volt az.

Ijedten kirántottam a kezem apu szorításából és a másik oldalra fordultam.Ám ott meg Justint pillantottam meg aki az arcomhoz tette a kezét hogy lenyugtasson,amitől felszisszentem és elhúztam az arcom.Mindketten bocsánatkérően néztek rám,amit nem tudtam mire vélni.

-Tűnjetek el.-ordítottam sírva és az ajtó felé mutattam.

Ekkor hirtelen anya rontott be Step-el az oldalán.Még képes bejönni azok után ahogy viselkedett Justinnal?

-Látjátok?Látjátok mi történt velem?Megint szartatok a fejemre,levegőnek néztetek.És ez mint a drága kis szépséged hibája.-néztem ennél a mondatnál anyára majd Stephanie-ra.

-Na de Kate..-kezdte el apa.

-Semmi de.Kurvára elegem van abból hogy ha Step nálunk van akkor én nem is létezek.Mintha meghaltam volna.Csak mert ő vékonyabb és szebb nálam,attól még én is létezem.Nézzetek rám?Kórházban fekszek mert 2 férfi-itt Justinra néztem hogy tudja kikről beszélek.-letámadott,megerőszakoltak és megvertek.Ilyenkor bezzeg elő tudtok kerülni,de mikor reggel köszöntem akkor semmi igaz?Mindig csinálnom kell valamit hogy észrevegyetek?Mert akkor legközelebb öngyilkos leszek.-ordítottam sírva.

-Héhé cssss,nyugodj meeg.-állt fel Justin.

Majd próbált magához ölelni hogy lenyugodjak de erősebb voltam és kitéptem karjaiból magam.

-Most pedig mindenki hagyja el a szobámat de kibaszott gyorsan.-ordítottam.

Mindenki kiment.Sírni volt kedvem.Csak sírtam és sírtam már 1 órája vagy 2 is lehetett.Már fájt a fejem tőle,így nagy nehezen abba hagytam.Majd kopogtak.

-Igen?-szóltam.

-Chris vagyok,bemehetek?

-Gyere.De csak te.

Majd bejött Chris és leült mellém.

-Hogy vagy?-nézett rám úgy mintha tudná mi történt.

-Hát,szarul.-mondtam neki.

-Hallottam az ordibálásokat és Justin is elmesélte.

-Beszéltél Justinnal?-néztem rá csodálkozva.

-Igen,megköszönte Scooterrel együtt hogy megmentettelek.És elmesélte hogy kifakadtál magadból bár nem értettem a felét sem hogy miért volt.

-Elmeséljem?-néztem rá kérdően.

-Hallgatlak.

Majd elmeséltem neki mindent Steppel és Justinnal kapcsolatban,illetve velem és Justinnal kapcsolatban.Ő csak csodálkozva nézett rám.

-Szóval ez a Stephanie le akarja nyúlni előled Biebst?

-Valahogy úgy.De nekem ő a mindenem.Főleg azok után ami történt köztünk.

-Értelek.Eléggé értetlen egy csaj.

-De még mennyire.És beképzelt.Meg had ne soroljam.-kopogtak.Megint.

-Ki vagy?-szóltam ki kissé flegmán.

-Justin.Beszéljünk.Kérlek.

-Igazság szerint velem együtt be akart jönni de mondtam neki hogy inkább ne.

-Mit csináljak?-néztem Chrisre.

-Beszélj vele.-mondta mosolyogva és felállt.

-Köszönöm.-néztem rá.

Majd ő kiment,Justin pedig bejött és leült oda ahogy Chris ült az előbb.

-Hallgatlak.-nézegettem a takarómat.

-Figyelj Kate,tudod jól hogy nekem te fontosabb vagy Stephanie-nál.Én őt csak barátnak tekintem,semmi többnek.Tisztában vagyok vele hogy ő többet akar,de akárhányszor el akarom neki mondani hogy nekem más lány van az életemben aki nem ő..akkor mindig..

-Más lány?-néztem fel rá.

-Igen..-pirult el.

-És ki az?

-TE.Sose hagyja hogy végig mondjam.De biztos vagyok benne hogy sejti.Szóval sajnálom ha ennyi fájdalmat okoztam neked és nem akartam hogy ez történjen veled.-lett szomorú az arca.

-De még is ez történt.-néztem vissza a takarómra.

-Esküszöm meg keresem azt a 2 férget és elkapom őket.-mondta mérges hangon.-Te pedig ne haragudj rám és kérlek fejezzük be ezt a távolság tartást,mert tudod jól hogy egyikőnknek sem tesz jót.

-Megbocsátok.És még meggondolom.-néztem rá mosolyogva.

-Azért egy ölelést kapok?-nézett rám kis kutya szemekkel.Bólintottam.

Majd felállt és szorosan megölelt.Visszaöleltem amennyire erőm engedte.